Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Komádi képviselő testülete

Komádi

Weboldal

Komádit, mint magyar települést 1091-ben említik először, majd 1214-ben, amikor is egyik lakosa került a Váradi Regesztrumba. Ekkor Comadnak, azaz Komádnak írják a települést. 1243-ban szintén magyar településnek említik, azonban más népcsoportok is élhettek ebben az időben, a faluban. A tatárjárás idején a falut a tatárok, kifosztották, felégették, a népet elüldözték. A lakosok a közeli mocsárvidékbe menekültek.

1351-ben már nagy faluként van nyilvántartva. Az első ismert birtokosok kik megtelepedtek itt, a Komádi család volt, valószínűleg innen származik a település neve is. 1526-ban Kis-Komádit, az akkor már nemes falunak ismert települést a törökök elpusztították, ezen időkben veszett el a híres „Rákos-hímzés”, ami nemes ereklye volt. 1630-ban 2680 lakossal mezőváros lett, nemesi privilégiummal.

1715-ben a falu szinte teljesen lakatlanná válik, mivel az előző időkben aszály volt a vidéken, sőt ellenséges csapatok is támadják. Nem sokkal ezután már 63 lakosa volt a falunak majd két évvel később a pestis pusztított a faluban. Ezek után a folyamatos aszályokkal küzdő lakosság az 1800-as években sem nyugodhatott meg, hiszen akkor kolera járvány volt ami még háromszor ismétlődött meg. A kiegyezés után megindították a Kótpuszta-Nagyvárad vasútvonal építését. 1842-ben fejezik be a református templom építését.

A ’48-49-es szabadságharcban mintegy 50 fő vett részt a faluból. 1849-ben több mint 200 hadifogoly elszállásolásáról kellett gondoskodnia a településnek. Az I. Világháború ideje alatt nagyobb események nem történtek a faluban, a hazánkba betörő román hadsereg fosztogatása sem volt számottevő. 1923. novemberében kezdődött meg az áramszolgáltatás a faluban, bár a lámpák órától és évszaktól megfelelően égtek. Az 1925-ös árvíz áttörte a falu gátját, majd termőföldeket öntött el hatalmas magasságban.

A II. Világháborúban a község körül súlyos harcok folytak, 1944. március végén a németek megszállták a falut. Ugyanazon év október 6-án 6 napig tartó szüntelen harc kezdődött, mind a bel- és mind a külterületeken is. Az oroszok nem szállták meg a falut, mivel a németek üldözése volt a fontosabb feladatuk.

1956-ban csak a falun belül voltak szerveződések, azonban harca nem került sor.

A ’90-es években az ipari létesítmények megszűntek.

2001. július 1-jétől Komádi városi rangot kapott.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.517664 | Megtekintett oldalak száma: 38